Ezek a hiedelmek benn csücsülnek az emlékezetünkben és alkalomadtán felidézzük őket néha tudatos formában, de legtöbbször magára a mondásra már nem is emlékszünk, csak egyfajta érzet formájában vezet minket valami, amiről aztán azt feltételezzük, hogy ilyenek vagyunk, ezzel nem tudunk mit kezdeni.
Csak azt nem értjük, hogy miért nem jutunk előbbre az életben, miért nem tudunk lefogyni, miért betegszünk meg, miért nem találunk egy jobb munkahelyet és bármennyire is akarjuk, csak nem jön az igazi.....
Már a Biblia is utal arra, hogy elődeink életvitele és gondolkodásmódja kihatással van ránk, vagy jó, vagy rossz irányban:
"....a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják." (2Mózes 20:5,6)
A generációkon lepasszolt örökség és beállítódás olyan mélyen belénk ívódhat, mintha a génjeinkkel örököltük volna őket. Ami valójában nem áll messze az igazságtól, mert a legújabb kutatások szerint a génkészletünket tároló nukleinsavakból álló kettősspirálhoz (DNS) kapcsolódó fehérje molekulák metillációs mintázata az életünkben szerzett tapasztalatokkal változnak és ezek a változások öröklődnek is. Avagy, szüleink múltban átélt feldolgozatlan tapasztalatai mind ott vannak velünk és rajtunk múlik, hogy mit kezdünk velük.
Ezek a tapasztalatok kiterjedhetnek a munkához való hozzáállásra, anyagiakról való vélekedésre, a másik nemről alkotott véleményre, de akár étkezési, tisztálkodási szokásokra is. Melyek aztán automatikusan besorolhatnak minket egy hasonló életmódba, szokásrendszerbe, ami aztán vagy sikert vagy éppen ellenkezőleg sikertelenséget hozhatnak. Egyes családokban ezek a szabályrendszerek rettentően merevek - sőt még egy bigott vallási nézettel "isteni"-nek is vannak minősítve - ami miatt egyesek úgy érezhetik, hogy lehetetlenség kitörni ebből, sőt ami rosszabb: egyáltalán nincsenek is tudatában annak, hogy ki kellene törniük valahonnan, csak nem tudják elhagyni a függőségeiket, játszmáikat stb. Más családok toleránsabbak egymással és ha valaki el is tér a normáktól, megértéssel fogadják.
Néhány példa a tipikusan korlátozó mondatokra:
- nem vagyok elég jó
- nem érdemlem meg a pénzt/szerelmet...
- alkalmatlan vagyok ...erre vagy arra...
- soha nem fogok.....
- túl késő már nekem...(váltani/ új karrier...)
- mindig csalódok az emberekben
- nem tudom megtenni
- nem tudok váltani
- túl szégyenlős vagyok
- nem vagyok elég csinos/okos/karcsú.... (nőknél: kövér vagyok)
- az apám rákos/agresszív/alkoholista volt, így rám is az vár
- soha nem találom meg a szerelmet...
- minden férfi hazudik/minden nő kurva
- mindig dagadt leszek
- lassú az anyagcserém
- a pénz nem boldogít
- a pénzért meg kell dolgozni
- a pénz nem terem fán
- soha nincs elég pénzem
- a gazdagok mind becstelenek....
- úgysincs olyan szerencsém, hogy....
- stb.
Hogyan is működik ez a gyakorlatban?
Egy nő, aki a múlt század eléjén élt egy módosabb parasztcsalád leányaként, szerelmes lett egy nálánál szegényebb fiúba. A család nem engedte, hogy összeházasodjanak, mert ők mást szemeltek ki a lányuknak, aki hasonlóan jómódú és dolgos. A lánynak döntést kellett hoznia, sőt esetleg még abban a helyzetben sem volt, hogy döntést hozzon, hiszen csak egy választása volt: szerelem nélkül házasodni a vagyon miatt.
Ahhoz, hogy folytatni tudja az életét és valami módon begyógyítsa összetört szívét, megalkotott egy szabályt, ami az ő esetében valóban igaznak és életmentőnek is tűnt. A szerelem és a pénz nem jár együtt. El kellett fogadnia ezt a "tényt", sőt mi több, a lányát is meg kellett rá tanítania, akibe már kicsi korától sugallta ezt a 'tanítást' gesztusokon, tiltásokon, jóváhagyásokon keresztül, hogy megóvja őt a szívfájdalomtól. Csoda hát, ha a lánya is 'valahogyan' egy szerelem nélküli házasságban kötött ki? De mi a helyzet az unokával? Ő már ugyan el nem fogadja ezt a régimódi szokást! Bizony megnézi, hogy kivel kezd. Szerelem nélküli kapcsolat szóba sem jöhet nála, a gond csak az, hogy az összes barátja csóró szegénylegény. Valahogy nem alakul ki kapcsolata egy anyagilag is megbízható fiúval. Amikor végül szerelemből férjhez megy, és férjének az üzleti vállalkozása kezd beindulni, akkor az asszony elidegenedik tőle "mert annyira megváltozott". Már nem képes szeretni őt.
Valóban éljük a saját életünket vagy felülbírálatlan tudatalatti programokat követünk? A fenti történethez hasonlóan figyeljük meg a saját életünkben, hogy hogyan kötünk ki olyan élethelyzetekben, melyeket szüleink állítottak például elénk, és amit annyira utáltunk és fogadkoztunk, hogy mi majd másképp csináljuk. Ha például egyedülálló anya nevelt, akkor előbb-utóbb 'megszabadulunk a férfitól', vagy mi magunk is egyedülálló apává válunk 'valamilyen módon'. Érdekes módon mi is ugyanazt a betegséget fejlesztettük ki, mint valamelyik elődünk, igaz az étrendünk, gondolkodásmódunk, testedzéshez való hozzáállásunk is nagyon hasonló. Vagy például keményen dolgozunk, képezzük magunkat, de valahogy sehogyan sem sikerül egy jobban fizető állást találni, a pénz pedig éppen nem elég arra, amire szeretnénk, vagy éppen mindig sikerül valahogy 'túlélni', hiába, 'aki akar dolgozni, az talál munkát'....
És még sorolhatnám...
Ez még akkor is így működik, ha halvány fogalmunk sincsen az eredeti problémáról. Végül is ez mindegy, hogy tudjuk-e vagy sem, mert hiába tudjuk, nem gondoljuk, hogy a korlátozó hiedelem vezetett minket abba a helyzetbe, amiben vagyunk. Nem látjuk az összefüggést a jelenlegi problémánk és a múltban kialakult - és általunk automatikusan átvett - "életbölcsesség" között. Korlátozó hiedelmeinktől ugyanis nem látjuk a fától az erdőt.
Érdemes ezért odafigyelni kimondott-kimondatlan szavainkra ezentúl és fülöncsípni azokat a pillanatokat, amikor éppen egy önbeteljesítő próféciát mondunk ki magunkról. Nem szabad azonban lehangolódnunk attól, ha több negatív, mint pozitív dolgot figyelünk meg, mert a mi népünk nemzeti pszichéje igencsak negatív, történelmi okoknak köszönhetően. Az ország vezetői sokat tehetnek ennek megváltoztatásában és bizonyára ha majd megunják az egymásra-mutogatást, a múlt fájdalmában való tocsogást és az összesküvés elméletek gyártását, akkor meg is fogják tenni a szükséges kiigazításokat.
Ha még ezenfelül egy bigott vallásos, korlátozó családban is nevelkedtünk, akkor bizony van min dolgozni.
De sokat tehetünk magunkért egyénileg is, mert jóllehet nem feltétlenül mi okoztuk a kialakult helyzetet, de csak mi tudunk kezdeni vele valamit.
De honnan tudhatjuk meg a saját öröklött programjainkat, beállítottságunkat? Egy orvos, Dr Szepesvári Elemér, így fogalmazza ezt meg: " Minden rossz tulajdonság, amivel embertársainkat felruházzuk, bennünk is megvan. Környezetünk figurái olyan tükröt tartanak elénk, amely saját árnyékunk körvonalai rajzolódnak ki. Ha túl sok negatív személy vesz körül bennünket, túl sok az elfojtott hiba bennünk..." Igaz, különben nem vennénk észre ezeket a rossz tulajdonságokat, vagy eleve kölcsönösen elkerültük volna egymást (a projekcióról itt).
Ez a tükör sokszor változik nap, mint nap. Milyen emberekkel találkozol a hivatali ügyintézéskor? Milyenek a munkatársak, akik körülvesznek? Tapasztalsz-e változást ha jól 'kelsz fel' aznap vagy ha rosszul?
Nem látom ezért értelmét annak, hogy valaki a Jehova Tanúi gyülekezetében átéltekért másokat vádoljon. Sőt önmagát, mint valami 'haladó szellemű', 'értelmesebb' személyt állítsa be, míg másokat 'csökevényes gondolkodású' hülyéknek. Nem kell hozzá nagy ész, hogy átlássuk, hogy az ilyen személy ugyanazt az utat követi, mint akiket kritizál és nagyon is valószínű, hogy éppen olyan boldogtalan is.
Tény és való, hogy léteznek nehéz helyzetek egyes családokban és a gyülekezetben is, ezt az információt azonban felhasználhatjuk a SAJÁT magunk jobb megismeréséhez. Ha hosszabb-rövidebb ideig kapcsolatban voltunk a Jehova Tanúi gyülekezettel vagy éppen egy ilyen családba születtünk bele, akkor bizony sok hasznos információtól esünk el, ha elmulasztunk beletekinteni az elibénk tárt tükörbe, csak azért, mert annyira rémisztő, amit ott látunk.
Ha tényként fogadunk el egy helyzetet olyannak, amilyen, akkor nem fogjuk magunkat sem vádolni és képesek leszünk megtörni a neheztelés - kritizálás - bűntudat - félelem ördögi körét.
Forrás: Dr Szepesvári Elemér: Holisztikus medicina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése