Karma. Avagy, azt kaptad, amit érdemeltél?

Egy volt JT vén így panaszkodott egy nyilvános blogon: 
"nagyon szar érzés, amikor az ember rájön arra, hogy a szervezettől valójában semmit sem kapott
sem igaz barátokat
sem igaz testvéreket
sem igaz ismeretet
semmit
csak asszisztált a a jt vezető testülete által rendezett darabban
szerepe volt, ennyi, csak egy eszköz volt

de valamit mégis kapott ... sok teendőt, hogy majd bele dögöljön, és ütéseket a hátára, hogy többet tegyen"

A Jehova Tanúi gyülekezetében átélt helyzetek mindannyiunkban nyomot hagytak. Kinél így, kinél úgy, nyilván a személyes érintettségtől és a gyülekezet életében történt részvételtől meg egyéb dolgoktól függően. Egyesek áldozatokká váltak a hatalmon levők kezében, mások áldozatokká tettek gyülekezeti tagokat, mivel az Őrtorony utasítások végrehajtói szerepkörében tetszelegtek önmaguk és mások előtt. Emberileg teljesen érthetőek azok az okok, melyek az embereket ezekbe a helyzetekbe vitték, azonban a megtörtént dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni. A bevezetőben idézett volt vezető panaszkodása ezért nem meglepő, hiszen azt aratja az illető, amit vetett - még akkor is, ha "tudatlanságában" tette azt, vagyis ma már nem tenné ugyanazt.

Az elmúlt napokban egy heves vita alakult ki ebben a témakörben (részletek ennek a cikknek a kommentjeiben), amiben egyes érintett volt vének tagadták az Isteni igazságszolgáltatás helyességét. Természetesen joguk van ezt tenni, és emberileg is meglehet érteni ezeket a férfiakat, akik mélységesen csalódtak az egyházukban, amely a végtelenségig kihasználta őket. A magam részéről azonban nem látom a végtelen és parttalan panaszkodás értelmét, ezért én abban nem szeretnék részt venni. Attól még más megteheti.

Ennek kapcsán felmerült a kérdés, hogy mi is az az aratás? Vajon igaz-e az, hogy a jelenlegi életérzésünk, vagy problémáink egy korábbi tettünknek vagy eljárásunknak a következménye? Ezenkívül az is felmerült, hogy van-e a szenvedésnek értelme.
Ez a terület elég sok félreértésre adhat okot, ezért gondoltam írok erről.

Ha valakinek az a gondolat fejtörést okoz, miszerint a jelen problémái a múltban gyökerezhetnek, akkor tegye fel a kérdést önmagának fordítva: tényleg azt gondolom, hogy a jelen (jó vagy rossz) tetteimnek vagy éppen mulasztásaimnak soha semmilyen következménye nem lesz?  Te, kedves olvasó, így tapasztalatad ezt az életedben? Volt már úgy, hogy nem dolgoztál, de azért kaptál fizetést (most nem a felső tízezer egyes kiváltságos tagjaira, vagy egyéb bűnözőkre gondolok...)? Történt-e már olyan, hogy nem végezted el a mosogatást (és senki más nem tette a családodban), de mégis reggelre tiszta edényeket találtál a konyhában?

Nem kell elhinned semmiféle elméleti eszmefuttatást, csak egyszerűen szemléld a saját életedet, nézd meg a tettek és eredmények közötti összefüggéseket az élet hétköznapjaiban, ha úgy gondolod, hogy nehezedre esik elfogadni a tényt, hogy a jelen érzésvilágunk (mint a fent idézett vénnek is) a múlt valamelyik tettében/mulasztásában gyökeredzik.

De mi van akkor, ha te meg vagy arról győződve, hogy te nem ezt érdemled, mert te igenis jót tettél, derekasan helytálltál, kedves és segítőkész voltál másokhoz. Ebben az esetben teljesen érthető, hogy miért érzed magad úgy ahogy, azonban ennek is jelző értéke van. A negatív érzések, életesemények ugyanis nem büntetések, hanem tanítások. A vallások sajnos úgy tanítják, hogy a tetteink negatív következményei Isten büntetései, ami miatt a hívek aztán magukat vádolják és bűntudatuk keletkezik. Ennek lényege az, hogy ne kelljen semmit tenni, hanem lehet nyugodtan főni egy rossz helyzetben, hiszen ugyan mit tudnánk mi tenni Isten ellen...?

Hát lehet így is gondolkodni, de lehet máshogyan is. Éppenséggel azt is elképzelhetjük, hogy Isten egy szerető Atya, aki inkább fegyelmez, mint büntet. Akkor pedig feltehetjük úgy is a kérdést, hogy vajon mit akar nekem ebben az átélt helyzetben megtanítani? Lehet, az átélt helyzet nem büntetés, hanem csupán következmény és addig fog fennállni, amíg nem tanulok belőle? Ebben az esetben akkor a döntés az én kezemben van, és nem Isten büntet engem, hanem én saját magamat, ha NEM TESZEK SEMMIT A KIALAKULT HELYZETBEN.

Az egyik volt vén egy magánlevelezésben arra utalt, hogy ha az "én elméletem" igaz, akkor annak rám is vonatkoznia kell, ergó: ő azért bánik velem ítélkezően és ellenségesen, mert én azt kiérdemeltem magamnak (vagyis ő erről nem tehet, hiszen csak azt teszi, amit tennie kell az isteni törvények értelmében). Más szavakkal: nekem tolerálnom kéne az ő viselkedését, nem pedig fellépni ellene, mert ha nem fogadom el őt, mint "az isteni ítélet végrehajtóját" az én életemben, akkor az azt jelenti, hogy az eszmefuttatásom nem igaz, én magam pedig képmutató vagyok.
Hát én ezen jót nevettem, de értem annak logikáját, hogy ő ezt miért mondta nekem :)

Egyébként erre a logikára alapul az egész JT vallás belső ítélkezési rendszere, csak abban kívülről erőltetik rá az emberekre ezt, amivel nem mindenki tud azonosulni. Sajnos ez az ítélkező attitűd internalizálódhat, vagyis belső törvénnyé válhat egyeseknél. Ha az említett személy elhiszi (vagy a múltban elhitte) magáról, hogy Isten ítéleteinek végrehajtója, akkor nem csoda, ha nem érti azt az állapotot, amibe került.

Az én meglátásom szerint igaz, hogy a vén velem szembeni viselkedésének létezik oka a múltban (nem biztos, hogy egyre gondolunk ebben), azonban, hogy mi történik a jelenemben arról én döntök. Ha tanultam a velem történt dolgokból, akkor képes vagyok átírni a sorsomat és megváltoztatni az események jövőbeli alakulását. Mit jelent ez a gyakorlatban? Az én esetemben az áldozattá válás problémájával kellett foglalkoznom a JT gyülekezeten belüli életem vonatkozásában. Mivel soha nem voltam vén vagy vezető, ezért mások élete felett ebben a vonatkozásban nem ítélkeztem, mert nem volt rá módom. Ez azonban nem jelenti, hogy nincs teendőm a magam ügyével kapcsolatban. Az, ami velem történt a gyülekezetben, elfogadtam, mint ami hozzátartozik az életem valóságához, megkerestem és megtaláltam a probléma gyökerének okát, ami miatt ezt a helyzetet át kellett élnem, levontam a tanulságot és kezeltem azt. A múltban azt hittem, hogy "megérdemlem" a velem való durva bánásmódot, és azt is hittem, hogy a vének Isten ítélkezéseit képviselik számomra. Bár némi igazság volt ebben, és az akkori gondolkodásommal ez összhangban volt, viszont ma már jobban átlátom, hogy ők nem Istent, hanem a társulati útmutatásokat erőltették rám akkoriban a saját előítéletteikkel megspékelve.  Mivel ezt ma már átlátom, ezért van lehetőségem elutasítani ezt a viselkedést és kikérni magamnak a durva és igazságtalan bánásmódot. Sőt, ez nem csupán az én érdekem, hanem az övék is. Ezen kívül a véleményemet is kifejezhetem a nekem tetsző módon, anélkül, hogy "retorziókkal kéne ezért szembenéznem" (ennek legújabb formája az "online bírói" :)).

A JT vallás ítélkezési rendszere igen durva, istentelen és mindannyiunknak súlyos károkat okozott, akár áldozatként, akár elkövetőként vettünk részt benne. Én személyesen hiszem, hogy a keményen dolgozó vének legtöbbje nem érdemli meg azt a bánásmódot, amiben részesültek, azonban az ő tetteiknek is következményei vannak, ha tetszik, ha nem. Tagadni persze lehet a valóságot, meg magyarázatokat is lehet köréjük kreálni, de annak sok értelmét nem látom, mert csak az érintettek szenvedéseit hosszabbítják meg.

A bevezetőben ídézett exvén esetében sem úgy látom, hogy Isten büntetésével kéne szembenéznie. Neki ugyanúgy van lehetősége levonni  a tanulságokat a maga számára és kilépni ebből az ön- és közösséget pusztító gondolkodásból. Nem kell eltűrnie a kizsákmányolását és félreállítását. Amennyiben kiértékelte és jóvátette azokat a tetteit, melyeket a társulati agymosás hatása alatt követett tett, megvizsgálva, hogy neki milyen 'szerepe volt a vezető testület által rendezett darabban' és ő maga milyen 'teendőket rakott mások vállára és ütéseket a hátukra, hogy beledögöljenek', akkor nagyobb eséllyel képviselheti sikerrel a saját érdekeit is. Komolyan boldoggá tenne, ha ezt látnám, mert engem az nem boldogít, ha látom mások nyomorát vagy szenvedését. Még akkor sem, ha azokét látom, akik egykor velem bántak cudarul.

De mit kell tenni ahhoz, hogy valaki elinduljon a fejlődés és megbocsátás útján? Mivel ilyen megnyilatkozást még nem találtam a blogon (ez nem jelenti, hogy nincs, csak talán az illető nem írt róla), ezért csak negatív példát tudok megemlíteni. De az is jó, mert akkor látható, hogy mit NE tegyen az, aki nem szeretne megragadni a dühöngés szintjén. Egy másik volt vén hozzászólását idézem be, akinek egy őszinte véleménnyel kellett szembesülnie:

"Köszönöm őszinte soraidat. Véletlenül sem bántottál meg. Sajnálom, hogy 'tőlem aztán főleg semmit nem meríthettél még eddig'. Jól kielemeztél, de az általános megfogalmazásaidon kívül, említhettél volna példákat is, hogy le vonhassam a tanulságokat.

Igen valóban ritkán firkálgatsz, így sokkal könnyebb azokat építő kritikáiddal illetni, akik gyakrabban szoktak írogatni. Jól alkalmazod, hogyan kell finom szavakkal és stílussal hátba szúrni valakit. Biztos te is vén voltál(?) és nagy gyakorlatra tettél szert ezen a téren. Nagyon szerethettek a testvérek a gyülekezetedben. Ezek után nem tudom, hogy pont én, miben tudnék neked segíteni(?). Hacsak abban nem, hogy eltűnjek innen és ne irritáljam kedves személyedet. Majd te firkálgatsz helyettem és megfelelő mederben próbálod tartani a szétfolyó vizeket. Sok sikert hozzá, kedves XY!"

Tehát dolgok, amiket megtehetsz, illetve elkerülhetsz:

• Legyél kíváncsi a veled kapcsolatos kritikára! Ha volt vén vagy, akkor az exJT blogokon kaphatsz ilyeneket. Kérdezz rá konkrét dolgokra, ahelyett, hogy a "kritizálódat" támadnád: "az általános megfogalmazásaidon kívül, említhettél volna példákat is, hogy le vonhassam a tanulságokat"
• Ha negatív vagy lekicsinylő kifejezéseket használsz a kritizálóval szemben (pl "firkálgatsz"), akkor ez arra utal, hogy nem veszed komolyan őt, vagyis nem vagy rá kíváncsi. Mondhatod ennek ellenkezőjét, de az csak önámítás részedről. Olyan persze előfordulhat, hogy tényleg nem vagy kíváncsi valaki véleményére, de akkor ne negédeskedj, hanem mond meg neki, és azt is hogy miért utasítod el, vagy tartod hiteltelennek a véleményét.
• Ne takaródz a másik vélt vagy valós hibájával. "Biztos te is vén voltál(?) és nagy gyakorlatra tettél szert ezen a téren. Nagyon szerethettek a testvérek a gyülekezetedben."
• Fogadd el a segítséget! Ne tekintsd magad "segítő-gépnek", akinek mindenki problémáját meg kell oldania. Az ilyen mondatok arra utalnak, hogy problémád van az elfogadással, mert te akarod mindig megmondani a tutit: "Ezek után nem tudom, hogy pont én, miben tudnék neked segíteni(?)."
• A szarkazmus és sértődöttség nem segít. Ne feledd: nem vagy abban a helyzetben, hogy ezt a "luxust" megengedheted magadnak. "Hacsak abban nem, hogy eltűnjek innen és ne irritáljam kedves személyedet." A humornak is megvan a helye, te nem engedheted meg magadnak ebben a helyzetben, hogy humorizálj, mivel tevékenységeddel meglehetősen sokak életére negatív hatással voltál, ami nem vicc.
• Ne tereld el a figyelmet, és ne mutogass a másikra:  "Majd te firkálgatsz helyettem és megfelelő mederben próbálod tartani a szétfolyó vizeket."

Remélem a cikkem hozzájárult ahhoz, hogy a volt vének meg tudjanak maguknak bocsátani és ki tudjanak lépni az önbüntetés ördögi köréből. Én nem haragszom egyikűjükre sem, amit a múltban tettek velem, hiszen ma már látom annak jó hatásait. De a törvénytelen és emberellenes eljárásaik következményeit nekik kell viselniük és kezelniük, ami nem lehetetlen. Biztos vagyok abban, hogy ha ezek a belső átalakulások megtörténnek, annak érzékelhető jele lesz az exJT blogközösség életében. Természetesen annak is, ha nem történik ilyen változás. Ebben az utóbbi esetben azonban nem kéne azon csodálkozni, ha egy negatív légkör alakul ki, és elpártolnak sokan a közösségtől, mivel már elegük volt ebből a macerából a gyülekezetben. Ugyan miért csatlakozna bárki is egy ilyen csoporthoz, vagy ha mégis akarna, akkor meg minek jött ki a JT gyülekezetből hagyva maga után családot, barátokat egzisztenciát? 

Ez esetben a szenvedésének semmi értelme - tanulsága - nem lenne, így végtelenségig körözhetne az Őrtorony ideológiai börtönében, és szidhatná a testvéreket, Istent és a szervezetet.

(Utólag is köszönöm a volt véneknek a sok negatív példát, amit szolgáltattak, és amelyeket felhasználhattam ebben a cikkben.)